+36 1 377 6737 Online időpont foglalás

Gyógyító orvos, tanár, kutató, szakmapolitikus…

Prof. Dr. Székács Bélát szakmai körökben egész biztos nem kell bemutatni. Egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, belgyógyász, geriáter, nefrológus szakorvos és hypertonologus, hogy csak a legfontosabbakat említsük. A nálunk is praktizáló, nemzetközileg elismert szaktekintéllyel vezető belgyógyászunk, Dr. Lelbach Ádám beszélgetett a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével történő kitüntetése kapcsán.

L.Á: Jóleső érzéssel és meghatódottsággal értesültem arról, hogy a Semmelweis Egyetem legendás hírű oktatójának, korábbi tanáromnak Székács Béla professzornak magas állami kitüntetést adományoztak. Őszinte szívvel gratulálok és köszönöm szépen, hogy elfogadtad a meghívást erre a beszélgetésre, melynek az a célja, hogy hírlevelünk olvasói jobban megismerhessék Székács Bélát a gyógyító orvost, tanárt, kutatót szakmapolitikust.

Amikor egy ilyen elismerésben részesül az ember, óhatatlanul visszatekint pályája fontosabb mérföldköveire, összegez, értékel. Te mit emelnél ki szakmai pályafutásodból, mire vagy a legbüszkébb?

Sz.B: Nincs csakis egy momentum: egyaránt büszke voltam és vagyok a betegek, az oktatott hallgatók megbecsülésének-szeretetének elnyerésére, a szakemberek elismerésére. Ha a kérdésben szereplő büszkeség picit a hiúságra is utal, akkor ebből a megközelítésből pedig arra, hogy amit elértem, azt mindig saját magamnak köszönhettem, hajómnak nem ritkán ellenszélben kellett haladni, és noha jelentős „önégetést”, önkizsákmányolást is igényelt, hogy gyógyítóként, kutatóként, oktatóként, no meg később szakmapolitikusként is egyformán kielégítően teljesítsek, félmegoldásokra, szakmai tisztesség és kiállás feladására, vagy éppenséggel szervilizmusra sohasem kényszerültem.

Hogy mire vagyok büszke több évtizeden átívelő gyógyító orvosi pályafutásomból? Talán a régi időkből arra, hogy amikor még jóval szerényebb diagnosztikus eszközrendszer állt rendelkezésre, így sokkal nagyobb jelentősége volt a beteg gondos fizikális vizsgálatának, panaszainak elmélyült mérlegelése, a jó orvosi asszociációknak és amikor az egy, vagy kétszemélyes klinikai ügyeletekben gyakran igen rövid időn múlt a beteg ember továbbélése, vagy halála, a rutin eredményességen túlmenően volt néhány különlegesen sikeres diagnosztikus „telitalálatom” is, ami reménytelennek látszó beteg-életeket mentett meg. Ennek a hőskornak természetesen ma már vége, az orvost segítő diagnosztikus eszközrendszer óriásit fejlődött. Arra is jóleső visszagondolnom, hogy a gyógyítási szakmai irányelveket mindig sikerült kritikai szemlélettel, sémamentesen, messzemenően egyénre szabottan alkalmaznom, no meg arra is, hogy mindig sikerült a nagybetűs BETEG maximális együttműködését, bizalmát elnyerni és azt sok-sok esetben akár évtizedekre is

L.Á: Mi motivál leginkább munkád során?

Sz.B: Az elvárás és az elvárás által reprezentált bizalom. A beteg elvárása, aki belém vetett bizalommal tőlem várja a gyógyulást, vagy legalábbis panaszainak enyhülését; a képzendő szakember jelölt, aki tőlem várta/várja a szakma elsajátításának segítését; vagy az orvos szakma megtisztelő és elváró bizalma szakma-fejlesztési munkálatokba való bevonások esetén.

L.Á: A gyógyítás, a kutatás és az oktatás területén egyaránt tevékenykedsz, melyik áll legközelebb hozzád?

Mindegyik, hiszen ezek a tevékenységek óriási energiákat vontak el ugyan az embertől, de együttesen és kiegyensúlyozottan művelve csodálatosan kiegészítik egymás kihívásait. Az életkor előrehaladásával persze mindegyik mértékét együtt kellett lassan csökkenteni.

L.Á: A Magyar Geriátriai Társaság elnöke, az Európai Geriátriai Társaság elnökségi tagja vagy. Hogyan látod a geriátria helyzetét hazánkban? Hol tartunk nemzetközi összehasonlításban?

Sz.B: A geriátria az időskor gyógyászata, egy kiváló hazai geriáter szakember kedvenc mondása szerint a gyógyászati tudományok királynője. Azért különleges profil, mert az orvostól különlegesen komplex felkészülést és hatalmas rutint igényel az idős, vagy nagyon idős emberek panaszainak és fizikális jeleinek gyakran félrevezető mivolta, a több társbetegség egymás tüneteit módosító kölcsönhatása, a gyógyszer hatások időskorban sokrétűen bekövetkező módosulása, a betegek rendszerint romló együttműködési képessége, vagy készsége. Biztató kezdet után hazánkban sajnos a 22-es csapdája következett be az elmúlt évtizedben: kezdetben az egészségügyi kormányzat nem alakította ki, vagy nem bővítette intézményesen azokat a feladatokat és pozíciókat az egészségügyi fejlesztésben, ahol kötelezően a sajátosan komplex felkészültségű geriáter szakorvosokat kell, vagy kellene alkalmazni és ez elriasztotta a pályától a végzős orvosokat. Most viszont, amikor a fejlesztés elindult, elégtelen a szakember szám. Röviden: jelentősen el vagyunk maradva az európai országok többségétől az egészségügyi ellátás e speciális és igen fontos területén.

L.Á: Jelenleg is praktizálsz, milyen panaszokkal fordulnak hozzád leginkább és a Dr. Rose Magánkórház szakrendelésein milyen leggyakoribb megkeresésekkel találkozol?

Sz.B: Mindig ritka a „szólóban” mutatkozó panasz, ugyanakkor gondos kikérdezés esetén szinte nincs két egyforma tartalmú és hasonló belső súlyozottságú panaszcsoport. A Dr. Rose Magánkórház szakrendelésein leggyakrabban a hypertonologust, a nephrologust és sohasem teljesen elhanyagolhatóan az integráló belgyógyász profilomat szólítják meg.

L.Á: Köszönöm szépen a beszélgetést! További jó egészséget, sok sikert kívánok és a Dr. Rose Magánkórház valamennyi munkatársa nevében mégegyszer őszinte szívvel gratulálok a rangos elismeréshez!