+36 1 377 6737 Online időpont foglalás

Dr. Rose  Szülészet Csecsemőgondozás 12 hónapos korban

Csecsemőgondozás a 12. hónapban

A baba fejlődése

Az elmúlt hónapokban naponta csodálhattuk gyermekünk újabb cselekedeteit, figyelhettük meg előrelépését. Minden kisbaba egyéni ritmusban fejlődik, vannak dolgok, melyeket már 10-11 hónaposan elsajátít, más képességekre csak 12 hónaposan tesz szert. A kisded nyakizma, végtagjai, törzse, csípője, hátizma és csontjai már megerősödtek annyira, hogy képes legyen magát felhúzni állásba. Ha mindezt már az elmúlt hónapokban is megtette, lassan lépegetni kezd kapaszkodva, majd lép egy „igazit” elengedett kezekkel. Bizonytalan járásának köszönhetően a csöppség még sokszor négykézlábra ereszkedik. Legkésőbb 14 hónapos korára elérkezik a totyogós időszak, ami az igazi járás és futás kezdetét jelenti.

Továbbra is mindent megvizsgál, a kezébe vesz. Egyre ügyesednek kezei, változatosabban használja a tárgyakat, mindent, amit a felnőttektől lát, utánoz, a mozdulatokat követi, rögzíti. 

A baba koncentrációs készsége jelentős mértékben nő, az érdekes hangok és zajok hosszabb időre lekötik.

Az első lépéseit követően megjelennek az első szavak. Az egyszavas beszédet a kétszavas közlések követik, de a valódi beszéd körülbelül 3 éves korra alakul ki. Ebben a korban a kicsi még ugyanazt a szót használja akár több tárgyra is. Bár csak pár kifejezést használ, több mint hatvanat pontosan ért. A környezetében használt hangokat alkalmazza, újabb hangok kiejtési módját sajátítja el. Továbbra is használ maga alkotta szavakat, egyre érthetőbben utánoz neveket.

A rombolás időszaka továbbra is tart a gyermeknél, önfeledten borítja le a kockatornyot, rakosgat, rendezkedik, mindezt a játék öröméért teszi. 

Számos dolgot egyedül akar elvégezni, érdemes választási lehetőséget kínálni számára, hogy dönthessen. Egyre több szabállyal, elvárással, tiltással szembesül, melyekre akár szélsőségesen is reagálhat, mérgében esetleg üt, rúg, dühöng, hisztizik. Ezzel elérkezetünk a dackorszakhoz. Fontos a szülői következetesség, a találékony problémamegoldás, a „hisztiroham” higgadt kezelése.

Ha babák egymás közt vannak, rövid percekig már ismerkednek egymással, első konfliktusok is megszületnek, amelyek általában a játékok birtoklása miatt alakulnak ki.

Ideális esetben a csöppség még naponta legalább kétszer, reggel és este szopizik. Bár születési súlyához képest az első évben megháromszorozza súlyát, 1 éves kora után ez a súlygyarapodás jelentősen csökken. Az sem ritka, hogy az étkezések jelentéktelen időpocsékolásnak tűnnek a gyermek számára, hisz megannyi fontosabb dolga akadna. Egyébként örömét leli a darabosabb étel rágcsálásában, már válogat az ízek között.

A baba egészsége

A baba 9 hónapos kora után hivatalosan most kerül sor újabb gyermekorvosi szakvizsgálatra. A komplex fizikális vizsgálat mellett a gyermekorvos megméri a gyermek hosszát és súlyát. Több ajánlott védőoltás beadására is sor kerülhet, melyek egy éves kor után adhatók. Felépített oltási terv alapján havonta akár 2-3 védőoltás is felvehető anélkül, hogy ez gyermekünket megviselné. Orvosunk tanácsot ad a gyermek helyváltoztató mozgásával kapcsolatosan, de bármilyen más kérdésre is megnyugtató választ ad. Mindenképp forduljunk orvoshoz, ha a kicsi nem mászik, nem ül, nem gagyog szótagokat, nem lépeget.