Kardiológia
Az egész világon, így Magyarországon is a szív- és érrendszeri halálozás a vezető ok a statisztikákban, így a rendszeres szűrés fontos a betegség megelőzésében. A halálozási arány azért ilyen magas hazánkban, mert többnyire későn ismerjük fel a kardiológiai panaszokat. Ha már kialakult egy szívinfarktus, illetve egy kamratágulat, az orvosnak is sokkal kisebb a mozgástere, hiszen az egészséges állapot visszaállítása szinte lehetetlen. Mivel a napközben jelentkező figyelmeztető jeleket -mint a mellkasi szúrás, a nehéz légzés, a mellkasszorítás -gyakran elnyomjuk magunkban és nem foglalkozunk velük, a rendszeres, megelőzés céljából végzett szűrés kiemelt fontosságú, és szinte az egyetlen hatékony lehetőség a betegség kialakulásának megelőzésében.
A szűrési csomagban alkalmazott mellkasröntgen, azaz EKG a szív működése során fellépő frekvenciaeltéréseket, ingerületvezetési zavarokat méri, és a csendes infarktus megelőzése szempontjából jelentős. A csomag tartalmaz még terheléses EKG-t, amely a szív stresszel és fizikai megterheléssel kapcsolatos tartalékait mutatja. Ennek a vizsgálatnak az infarktus megelőzésében van elsődleges szerepe. A vizsgálat része még a szívultrahang, amely gyors, és fizikai behatással nem jár, ám megfelelő képet mutat a szív esetleges anatómiai eltéréseiről, illetve a szívet tápláló koszorúartériák állapotáról. Az ún. doppler, azaz a véráramlás vizsgálata és az arteriográfos, az erek általános állapotát felmérő és érelmeszesedést kutató vizsgálat szintén a csomag része, így a szükséges diagnosztikák teljes spektrumát felöleli ez a szűrővizsgálat, hogy bármely kialakuló szív és érrendszeri betegség idejében előre jelezhető legyen.
A szív- és érrendszeri megbetegedések túlnyomó többségében az elsődleges kiváltó ok az érelmeszesedés. Ennek a talaján alakul ki a szívinfarktus, az agyi infarktus és a keringési zavarok, valamint a végtagi erek betegségei, elzáródása. Az érelmeszesedés legnagyobb veszélye, hogy igen hosszú tünetmentes, lappangási időszak után jelentkezik csak érzékelhető tünetekkel. A megbetegedések harmadában az első tünet sajnos egyben az utolsó is. A többi esetben is legfeljebb a folyamat romlását tudjuk lassítani. A rendszeresen elvégzett arteriográfos vizsgálat azonban időben kimutathatja az elváltozásokat.
Magasvérnyomás betegség (hypertonia) szűrése, majd kezelése
- vérnyomásmérés
- 24 órás ambuláns vérnyomásmérővel (ABPM) végzett vizsgálat
- laborvizsgálatok
- szemfenék vizsgálat
- EKG
- szív ultrahang
- terheléses EKG
- hasi ultrahang
- mellkas röntgen
Koszorúér betegség szűrése, mellkasi fájdalom kivizsgálása
- laborvizsgálatok
- EKG
- terheléses EKG
- szív ultrahang
- nyaki duplex ultrahang vizsgálat
- szükség esetén holter és ABPM vizsgálat

1051 BUDAPEST, ROOSEVELT TÉR 7-8.
